2011.

ÉVKEZDET
Valami népi babona szerint az ember egész évben azt teszi, amit az első napján. Na, akkor én nem valami jó évnek nézek elébe. Sikerült ugyan csendesen, jó kis játékkal, szűk körben eltölteni az éjszakát, másnaposság sem gyötört. Napfényre ébredtem, de kevés ideig tartott a boldogság, mert az olvadás következtében a lefolyó hólé új utat talált magában a tetőn, s egyenesen az ágyamba csöpögött. Megszüntetni nem tudtam, csak egy tállal felfogni a vizet. A kései ebéd közben legkisebb gyermekemmel ordítoztam egy sort, egy buta megjegyzése valamely magyarországi etnikum ellen olyan heves rohamot váltott ki belőlem, melynek következtében többször lerasszista-fasisztáztam. Ezt követően az ágyamon lévő edénnyel sziesztáztam egy kicsit, de este már nem tudtam visszamenni a szobámba, mert az egyik macska besurrant oda, s heves szabadulási ténykedése közben felkaparta a padlószőnyeget, amely aztán eltorlaszolta az ajtó útját. A behatolást izomerőből megoldottam, de az ajtó kimozdult a helyéből, s végképp becsukhatatlanná vált. Vendégem szerint rendbehozatalához férfi kellene. Na, az nincs. Mint ahogy a beázást megszüntetendő a cserép helyretolására sem. Végül sűrű káromkodásokkal kísérve sikerült az ajtót a helyére kalapálnom, kissé szétvernem is. Majd a mobilom döntött úgy, hogy bedöglik. A képernyőn csíkossá válnak, majd összemosódnak a feliratok, el is tűnnek. Rájöttem, hogyha behajtom, akkor másodpercekre helyreáll a rend, s így tudok négy-öt lépésben telefonálni, rövid sms-t is írhatok, betűnkét ismételgetve a csukást, nyitást.
Mindezek közben sikertelenül próbálta összehozni egy találkozót egy Ámerikából hazalátogató kedves ismerősömmel, Karcsikával. Közös barátnőinkkel is egyeztetni akartam az időpontot, de épkézláb feleletet arra, hogy mikor szándékozik kilátogatni Nk.-ba, nem kaptam. Végül – ekkor még működött a mobilom – megírtam, hogy másodikán az egyikükkel 10 órára a Szépművészetibe megyünk, s ha kultúrát nem akar velünk szippantani, akkor 12-re leballagunk a kávézóba. Odacsődítettem még néhány embert. Barátnőmmel meg is érkeztünk, de cseppet sem csodálkoztunk azon, hogy rajtunk kívül senki más. Szépen végigbóklásztunk a Lucien Hervé-kiállításon (baromi jó),










majd a Boterón :))).







Egyszerre elénk toppant Karcsika! Mint kiderült, kezdettől fogva a nyomunkban járt. Ez is bizonyítja, hogy milyen elmélyülten koncentráltunk a képekre, s nem a felbukkanó csinos fiúkat figyeltük. Barátnőm egyszer még a képébe is ásított.

Ezután már csak végigvágtáztunk a bécsi szecesszión,







utána irány az Abszint, ahol a lánykám melózik, drága ebéd (gazdag amerikai nagybácsi pénztárcájából), majd a Vörös oroszlán, ide megérkezett a másik barátnőnk tündéri gyermekével, onnan a Kőleves, újabb kajálás, vissza a Vörös oroszlánba, de már csak azért, hogy reklamáljunk az üres CD-tokok miatt, amit Karcsika vásárolt hastánczene helyett. Aztán kávé a Lotz-teremben, majd búcsú, s a nap végén már csak ketten néztük meg

A szerelemről és más démonokról című filmet.











U.i.: Ha az elkövekezendő években menekülnünk kellene a várhatóan bekövetkező események miatt, akkor ily módon fogjuk felvirágoztatni Karcsika építési vállalkozását Amerikában:

(Lódz Kaliska)